A vasfüggönyön túl

Csoportkép a túrázókról.

2017.06.09-én este gyűltünk össze Kőszegen a Brenner házban (a 353. sz. Chernel István cserkészcsapat csapatotthonába, ezúton is köszönjük nekik a segítséget!) Egy imával kezdtük a programot, majd rövid batyus vacsora után kényelembe helyeztük magunkat, hogy reggel frissen indulhassunk portyánkra.

Ez be is teljesült, fél 8 magasságában indultunk Kőszegről, festői erdőkön és mezőkön haladtunk át. Horvátzsidányban elkapott az eső, de el nem tántoríthatott minket, hála felkészültségünknek és leleményességünknek. További utunk is lényegében a vasfüggöny nyomvonalán haladt, közel a határhoz. Felemelő volt a kőszegi és a soproni hegység közé ékelve bandukolni, balra a Schneeberg és a Rax csúcsaitól kísérve egészen Sopronhorpácsig.

 

A falubeliek meginvitáltak minket meleg ebédre és vacsorára szalonnasütésre. Megismerkedtünk a falu lakóival, valamint az előzetes megbeszélés nyomán betekintést nyerhettünk a Horpácsi Önkéntes Tűzoltók életébe is. Megismerhettük a tűzoltók felszerelését és annak több elemét ki is próbálhattuk, ezáltal hatalmas élménnyel gazdagodhattunk. Köszönjük a Tűzoltó egyesületnek!

Meghallgattuk a helyi templomban Horváth Bogi hegedűművész koncertjét is, valamint játszottunk a falu meglepően népes gyerekseregével, akik a visszajelzések alapján remekül szórakoztak velünk. Miután a környék és a falu történetét vázlatosan megismertük a polgármester és a tűzoltóság tolmácsolásában, nyugovóra tértünk a kultúrházban.

Másnap meghallgattuk a falu hagyományos szabadtéri miséjét a helyi kápolnánál. Ezután indultunk csak tovább utunkra. Sopronhorpácsról csak jó emlékeket hoztunk, egy pezsgő, vidám és összetartó falut láthattunk. Szívesen térünk vissza bármikor.

Sopronhorpácsról kisbusszal mentünk Sopronkövesdig (a mise miatt megcsúsztunk a tervezett időbeosztáshoz képest, ezúton is szeretnénk megköszönni a polgármester úr segítségét!). Továbbra is az egykori vasfüggöny útvonalát követtük közvetlenül a határ mentén. Nagycenken többen buszra szálltak, hogy időben hazaérjenek. Hárman ballagtunk tovább a Soproni-hegység lankáin egészen Kópházáig. Itt az idő szűkössége és a vasúti menetrend által állított korlátok következtében ismét megfogyatkoztunk. Sopronba ketten jutottunk el.

Összesen 57 km-t tettünk meg Szücsy Vencel st. jelölt őv. (364) vezetésével. Hatan indultunk útnak és azt hiszem, mindnyájunk nevében mondhatom, felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk! Ezúton is köszönjük Vazulnak és sopronhorpácsiaknak, hogy mindezt lehetővé tették nekünk!

Kúti-Vincze Dániel
st. jelölt; őv.
735. sz. Reményik S. cs. cs.
Szombathely, 2017.06.14.

Képek